A környezetedben élők véleménye
Szerintem sokan voltak már olyan helyzetben, hogy egy ötlet vezérelte célt szerettek volna elérni, de ismerősei, barátai, családtagjai a fejébe plántálták, hogy jobb, ha nem ad energiát az elérhetetlennek. Sosem értettem, hogy esetlegesen egy könyvkiadásban mi olyan elérhetetlen, - itt most arra, gondolok, hogy ha az ember a kezdeti nehézségek ellenére is csinálja és talál is rá módot - ha az ember már talált is kiadót, aki nem eget rengető árakban dolgozik, és a közös munka is működik. Ugyanúgy több ezer munkakörben is lehetetlen lenne érvényesülni, még is sokan vagy így (nem túlzottan nyerő) vagy úgy (tényleg megdolgozik érte) de megcsinálja. Van egy sejtésem, mire gondolhatnak ilyenkor.
Vajon mire gondolnak?
Van-e olyan kiadó, akinek tetszik-e annyira a könyved, hogy a nevét adja hozzá. (Na meg pénzed és kapcsolatod hozzá, mert ugyebár mai világban nehéz enélkül mozogni, és ha valakinek sikerül, az lehet, hogy valakinek furcsává, gyanússá válik.) Azt vettem észre, hogy a környezetemben élők, akik nem látnak bele ebbe a folyamatba, sokszor azt sem tudják, miről beszélnek. Olyan könnyen említik mindig ezt a tény, de úgy, hogy egyetlen egy írásomat nem olvasták még el. Kissé felelőtlen kijelenteni, hogy nem biztos, hogy tetszeni fog nekik úgy, hogy azt sem tudják, miről van szó. Miről szól az adott könyv. Ha esetleg bárki a környezetemből elolvasná, nem tetszene neki és úgy tenne ilyen kijelentést, hogy ne bizakodjak, az már meggondolandó számomra. Persze elég önfejű voltam mindig is ahhoz, hogy ha valamit elterveztem addig csináltam, amíg el nem értem azt. Persze nem túlzottan motiváló, ha mindig ezt hallod a környezetedben. Én sem papolok egy óvodapedagógusnak, szakácsnak, programszervezőnek arról, hogy hogyan kell a gyermekekkel foglalkozni, tökéletes bélszínt készíteni, vagy rendezvényt szervezni úgy, hogy közelében nem jártam az említett munkának. Persze, hogy idegesítő, ha ezen emberek azzal jönnek, hogy keress elérhető célokat. Ilyenkor persze, vissza lehetne támadni azzal, hogy te pedig nem biztos, hogy találsz munkát az adott körben stb. Ha az ember lelkiismeretesen és maximálisan csinálja, illetve van egy kis szerencséje - pl. kapcsolatépítés, mert az ugyebár már-már elengedhetetlen - akkor, nem kizárt elérni eme kitűzött célt. Egy írónőtől hallottam azt a mondatot, hogy vedd körbe magad olyan emberekkel, akik motiválnak, akik bátorítanak és nem ellenségeskednek tudatlanul veled. Azt gondolom ezt a tanácsát érdemes megfogadni. Mióta olyan emberekkel tartok kapcsolatot, akiket érdekel egyáltalán a munkám, mert ez sem utolsó, sokkal kiegyensúlyozottabbnak érzem magam. Azon embereknek, akik pedig még csak el sem olvasták egyetlen egy írásomat sem, be sem számolok arról, hogy pl. leszerződtem egy király kiadóval, vagy, hogy mely kiadók érdeklődtek a kéziratom után. Talán édesebb a meglepetés. Szóval első körben, próbáld meg figyelmen kívül hagyni azon emberek véleményét, akik nem is tudnak semmit a munkádról, vagy magáról a folyamatról.
Visszatérő idegenek
Másik gyakori dolog, amikor már kiadásra került a könyved, te pedig fogadod ismerőseid gratulációját. Sok olyan eset van, amikor 15 év után előbukkan egy rég látott ismerős, hogy egy dedikált példányt szeretne, vagy amikor a fentebb említett emberek gratulálnak, és azt mondják, "hittem benned", - hát persze, csak nem mutattad ki - de persze ott vannak az őszinte gratulációk, főleg azon emberektől, akik segítettek, és bátorítottak, no meg az olvasók véleménye. Ezek a legfontosabbak. Legalább is számomra. Felbecsülhetetlen, amikor van egy olvasó tábor mögötted, akik erősítenek. Mindig megnevettet, amikor mesélek egy esetet ők pedig buzgón követelik az illető nevét és címét. Persze ilyet nem adok ki. De ki tudja, ki veszi komolyan ezt aki olvassa a cikkemet. Volt egy eset, amikor egy általános iskolai tanárom, azt mondta, hogy azt gondolta poénból teszem ki a könyvet, valójában pedig nem is én írtam. Nem tudtam eldönteni, hogy az fáj, hogy tanár létére ilyen buta, vagy az, hogy ezt feltételezi rólam. Utána javasolta, hogy írhatnék a volt iskolámról... Nem gondolnám, hogy beleillene a New Adult kategóriába az általános iskolai elfoglaltság. Amikor ezt meséltem otthon, csak egy választ kaptam: Ha arról az iskoláról írnál, nem tennék zsebre. Mindenesetre, ha kedves tanárnő olvassa a cikkemet, tudnia kell, hogy az olvasóim nem repesnek magáért.
Csak azért mert a múltból előjönnek emberek és könyvet kérnek, még nem biztos, hogy érdemes is adnod nekik, hisz sokszor még azt is elvárják, hogy ne kelljen fizetniük azért, amivel oly sokat dolgoztál. Ez pedig már egyenest pofátlanság. Szóval szerintem fontos a tartás ezen a téren, illetve a tisztánlátás. Én is elcsábultam már egyes kommentektől, melyet például olyan ismerősöm hagyott, akivel két szót, ha váltottam egész eddigi életemben.
Elértem a célomat, még sem hisznek bennem
Harmadik eset, amit még mindenképp szeretnék befejezésként megemlíteni az az, hogy "Mit tegyek, ha már elértem a célom, de még akkor sem hisznek bennem?" Azt gondolom erről is bőven tudnék írni, de csak próbálok röviden fogalmazni. Tőlem egyes emberek mai napig hitetlenül kérdezgetik, hogy lesz e még könyvem. A válaszom igen lesz, még hozzá három sorozat is be van tervezve a következő két évre. Mit teszek ezen hitetlenkedő emberek ellen? Semmit. Őszintén, miért fontos neked egy olyan ismerős véleménye, akinek halványlila gőze sincs a könyvkiadásról, nem is olvas olyan könyveket, mely témában te is mozogsz, pláne nem a te könyvedet. El kell fogadni, hogy mindig ott lesz egy volt tanár, egy rossz akaró otthoni ismerős, egy volt barát, aki hiába látja, hogy fejlődsz, mégis úgy erősítené magát, hogy téged a földbe döngöl. No, de csak ha tud. Tudom, hogy klisés, tudom, hogy már a csapból is ez folyik, de ki a franc higgyen a munkádban, akármit is csinálsz, ha nem te magad? Persze, hogy megakarsz felelni a családodnak a környezetednek, ez emberi dolog. De elsősorban magunk miatt csináljuk a melót, ne azért, hogy mások hitét elnyerjük. De egy idő után, mikor már olyan emberekkel leszel körülvéve, akik kicsit is de nyitottak a munkásságodra, akkor ezek már nem fognak számítani.
Sokat írtam erről a temáról, de egy valamibe mindig bele kell gondolnunk. Ha olyan sokan nem hisznek bennünk, az nem lehet, hogy arra mutat rá, hogy esetleg mi magunk nem hiszünk a munkánkban? Hisz ha hatással van ez ránk, akkor lehetséges, hogy így van. Ezen pedig dolgozni kell.
Szóval mi tanácsom?
- Vedd magad körbe olyanokkal, akik nyitottak feléd, és bátorítanak.
- Becsüld meg az olvasó táborodat, és adj nekik figyelmet. Többet lehetőleg, mint azoknak, akik negatív hatással voltak rád.
- Ne más (akit nem érdekel a munkád) miatt csináld a munkád, hanem magad és az olvasóid miatt.
- És az Istenért, de élvezd amivel alapjáraton egyébként szeretsz foglalkozni.
Erről a témáról majd részletesebben is beszélek, történetekkel összekapcsolva, a nem sokára induló, Dorothy K.-el közösen csinált Podcastunk-ban.